Isten Egyháza Jézus Krisztus Gyülekezeti Teste

Mi a tiszta Igét hirdetjük. Hiszünk Jézus Szent Nevében!Az Üdvösséget és a Szent Szellem keresztséget hirdetjük az egész világon.Küldjétek mindenkinek tovább a Szent Evangéliumot, amit leírunk az egész világra.Jézust hirdetjük. Abba Atyánk. Ámen.

valentin00033.gif

BOLDOG VALENTIN NAPOT KÍVÁNUNK MINDENKINEK KRISZTUS SZERETETÉVEL. JÉZUS NEVÉBEN. ISTEN

A SZERETET. HALLELUJA. HOZSÁNNA. ÁMEN.

jesus-king.jpg

A szeretet légköre


Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.

1JÁNOS 4,7. 8. 12.

valentines-day.jpg


A házastársaknak engedniük kell, hogy Isten szeretete uralkodjék felettük — ne csupán a természetes, emberi szeretet — mert a természetes emberi szeretet olyan sekélyes. A keresztények előnye mindenki mással szemben, hogy házastársaikat nem csak természetes vonzalommal szerethetik, hanem hozzátehetik ehhez azt az isteni szeretetet, amely sohasem a saját hasznát, hanem mindig a másik javát keresi. Házasságunk egész ideje alatt, mindig szeretetben jártunk a feleségemmel. Sohasem gondoltam önmagamra vagy arra, hogy én mit akarok; mindig arra gondoltam, Oretha mit akar. Sohasem törekedtem arra, hogy a saját érdekeimet keressem, mindig a feleségem érdekeit tettem az első helyre, és ő viszonozta ezt. Mindig megpróbáltunk egymáson túltenni a szeretetben. Ez pedig olyan hatalmas áldással jár! Dicsőség Istennek! A mi otthonunk olyan, mint a földre szállt mennyország. Egyszer ellátogatott hozzánk egy igen zaklatott ember, és azt mondta: „Olyan itt nálatok, mintha a mennyben lennék. Attól a pillanattól fogva, hogy beléptem hozzátok, ezt érzem.” Magunk teremtjük meg az otthonunk légkörét.

KENNETH E. HAGIN


2hearts_wp2.jpg


KENNETH COPELAND

 

A szeretet a motor

 

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

- János 15:12-13

 mary_children.jpg


Szeretet. Ez az első és legfontosabb parancsolat, amit Jézus adott nekünk, mégis nagyon sok hívő figyelmen kívül hagyja.

 

Olyan hívőkről beszélek, akik rengeteg igeverset tudnak idézni, 35-40-szer szólják Jézus nevét egy nap, mégis érzéketlenek a családjuk vagy barátaik szükségei iránt. Annyira elfoglaltak "Isten szolgálatával", hogy nincs idejük az emberek felé szolgálni. A viszálykodás jellemzi őket.

 

Lehet, hogy 45 éve újjászülettél, és egész nap nyelveken imádkozol, de ha viszálykodás van a szívedben, akkor nem éled Jézus szeretetparancsolatát, és a szellemi dolgok bolondságok neked.

 

Amikor ilyen állapotban vagy, Jézus neve nem működik számodra. A hit nem működik számodra, mert a Biblia szerint a hit szeretet által működik. Valójában a Szellem egyetlen ajándéka sem fog megnyilvánulni az életedben, mert nem jársz szeretetben. Az 1 Korinthus 13 mondja ezt.

 

Meg akarod tapasztalni Isten hatalmas erejét az életedben? Akkor kezdj el engedelmeskedni a szeretet parancsolatának. Kezdd el szeretni a körülötted lévőket!

 

A szeretet a motor. Isten ereje nem működik nélküle az életedben. Ezért nem látjuk sokszor Isten erejét megnyilvánulni Krisztus Testében. Azonban a mai naptól kezdve ezt megváltoztathatjuk. Törekedhetünk arra, hogy Isten Igéje gazdagon lakozzék bennünk. Eltökélhetjük a szívünkben, hogy megtartjuk Jézus parancsolatait, és bátorsággal, hatalommal szóljuk az Ő nevét. És ami a legfontosabb: szeressük egymást!

 

Ha ezt megtesszük, akkor valóban meg fog nyilvánulni Isten ereje az életünkben.

 

Igei olvasmány:  1 Korinthus 13:1-8


A szeretet dicsérete

widescreen_st.valentine_day_004707_.jpg


1. Ha embereknek vagy angyalok−
nak nyelvén szólok is, szeretet
pedig nincs énbennem, olyanná lettem,
mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani,
és minden titkot és minden tudományt
ismerek is; és ha egész hitem van is,
úgyannyira, hogy hegyeket mozdítha−
tok ki helyükről, szeretet pedig nincs
énbennem, semmi vagyok. Márk 11,23.
3. És ha vagyonomat mind felétetem
is, és ha testemet tűzre adom is, szere−
tet pedig nincs énbennem, semmi hasz−
nom abból. Ján. 13,34. 35. Róm. 13,8. 1Ján. 3,14.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a
szeretet nem irigykedik, a szeretet
nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

2Kor. 6,6. Kol. 2,18. Jak. 3,14. 1Pét. 4,8.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem
keresi a maga hasznát, nem gerjed
haragra, nem tartja számon a gonoszt,

Gal. 6,1. 2. Fil. 2,4. 4,8. Jak. 1,19. 20. 1Ján. 3,16.
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt
örül az igazsággal
; Róm. 1,32. 2Ján. 4.
7. Mindent elfedez, mindent hiszen,
mindent remél, mindent eltűr.
Péld. 10,12.
Róm. 12,14. Gal. 6,2. 1Ján. 4,19. Jel. 1,5.
8. A szeretet soha el nem fogy: de
legyenek bár jövendőmondások, eltö−
röltetnek; vagy akár nyelvek, megszűn−
nek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

valentine-day-flowers.jpg

dsc02872.jpg

Krisztus Szeretetével!

Jézus Szent Nevében!

Isten dicsőségére!

dsc02939.jpg

Bálint Anita és Bálint István János

Szerető testvéreitek az Úrban

Ámen.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 123
Tegnapi: 362
Heti: 1 327
Havi: 5 030
Össz.: 812 367

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: 70. Boldog Valentin Napot! 2009.02.14.
Isten Egyháza Jézus Krisztus Gyülekezeti Teste - © 2008 - 2017 - szeretet.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: jános evangéliuma 14-17 fejezet - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »